Debreceni Városvédő és -szépítő Egyesület

Támogatási lehetőség a népi építészeti értékek megújítására

 

Közzétételre került a Népi Építészeti Program 2018-as tájékoztatója, mely alapján lehetőség nyílt 30 napon belül egyedi kérelmek benyújtására népi építészeti emlékek megújítására. A tájékoztató és a kérelem formadokumentumai elérhetőek a Lechner Tudásközpont weboldalán itt: Támogatás a népi építészeti örökség megőrzésére . 2018. 03. 11.

Városvédős szakmai kirándulások - Komárom és környéke

Előadás

 

"Ismét nagy szeretettel hívok mindenkit 2018. március 24-én, szombaton 10 órakor a  Méliusz Juhász Péter Könyvtár  földszinti nagytermében (Debrecen, Bem tér 19.)  tartandó bemutatómra, ahol szeretném feleleveníteni a Komáromban, az erődök városában és környékén tett négy napos kirándulásunk emlékeit. Szeretném, ha visszaemlékeznénk a legszebb és legérdekesebb pillanatokra, fényképek segítségével újra végigjárnánk a kirándulásaink útvonalát. Szeretettel várom azokat a barátainkat is, akik nem voltak velünk minden alkalommal, de szeretnék látni  kalandozásaink emlékezetes helyszíneit."  -  Baráti üdvözlettel: Kovács Imréné


A bemutató után lehetőség lesz a tavaszi kirándulások befizetésére is. (Téglás-Kállósemjén-Baktalórántháza, Veszprém)    

Kastélyok, várak, tájházak - meghívó Kovács Imréné előadására

 

"Nagy szeretettel hívok mindenkit 2018. február 24-én 10 órakor a  Méliusz Juhász Péter Könyvtár  földszinti nagytermében (Debrecen, Bem tér 19.)  tartandó bemutatómra, ahol szeretném feleleveníteni a 2016-2017. évben  tett egy napos kirándulásaink emlékeit. Szeretném, ha visszaemlékeznénk a legszebb és legérdekesebb pillanatokra, fényképek segítségével újra végigjárnánk a kirándulásaink útvonalát. Szeretettel várom azokat a barátainkat is, akik nem voltak velünk minden alkalommal, de szeretnék látni  kalandozásaink emlékezetes helyszíneit."  -  Kovács Imréné

 

Télbúcsúztató a Zsuzsi vonattal

 

Idén is megrendezzük hagyományosnak számító télbúcsúztatónkat a Zsuzsi vonattal. Részletek az alábbi képen:

 

 

Közgyűlési meghívó

 

    

 

Rendezvények, események naptára letölthető itt: 2018-as terv

 

A DEBRECENI VÁROSVÉDŐ ÉS -SZÉPÍTŐ EGYESÜLET

NYILVÁNOS FEHÉRASZTALOS ÉVNYITÓJA


2018. január 15-én (hétfőn) az MALOM HOTEL éttermében lesz, amelyre szeretettel hívjuk (házas)társával, kísérőjével együtt. A vacsorával egybekötött találkozón egy érdekes, látványos előadást is láthatnak, az egyesület anyagi helyzetén pedig tombolajegyek lelkes vásárlásával tudnak majd javítani.

  • 16-tól Gyülekezés, a helyek elfoglalása legkésőbb 17 óráig!
  • Pálinkás vendégfogadás
    Tombolajegyek vásárlása
  • 17 óra Köszöntő,
    Mátyás királyunk emlékezete (a Mátyás-emlékév nyitásaként Millisits Máté művészet- és művelődéstörténész vetített-képes előadása
    Megemlékezés az elfeledett Hegedűs Sándorról, a kolozsvári Mátyás-szobor megálmodójáról
           - Kovács László (diplomata, történész, a Budapesti Városvédő Egyesület szervezeti keretei létrejött Hegedüs Sándor emlékbizottság koordinátora, a Hegedüs-hagyaték gondozója)
            - Blaha Judit (Budapesti Városvédő Egyesület Sporttörténeti Csoportjának vezetője, aki Hegedüs Sándor sportszervező munkásságát kutatta, erről tartott előadást a kolozsvári Hegedüs-konferencián)- fényképezne az alkalmon
            - özv. Láng Józsefné a Hegedüs Sándor könyvet Argumentum kiadó képviselője
            - Dajka Lajos építész
  • 18 Vacsora
  • Tombolasorsolás

Kérjük, hozzanak (értékes, becsomagolt) tombolatárgyakat, hogy az egymást megajándékozásának öröme is társulhasson a találkozónkhoz!

**************************

Vacsoraválaszték:

- Parmezános csirkemell kukoricás rizzsel

vagy
- Egészben sült tarja pecsenyelével, fűszeres burgonyagerezddel
Továbbá Somlói galuska, ásványvíz. Érkezéskor egy pohárka “elnöki” pálinka.

Az est résztvevőitől legalább 2.900 Ft támogatást kérünk. Egyéb (ital stb.) fogyasztást egyénenként kell majd fizetni.

FONTOS!!! Kérem, hogy legkésőbb január 12-én 9 óráig az alábbi elérhetőségeken jelezzenek vissza, hogy hányan jönnek, és a szárnyas vagy a sertés összeállítást választják! Aki húsmentes ételre tart igényt, szintén közölje!

A befizetés és a tombolatárgyak átvétele január 8-án és 11-én lehetséges 17 órától az Iparkamara u. 4. sz. fsz-i irodánkban (60-as kapucsengő).

Üdvözlettel Karácsonyi György elnök

Rövidfilmek Csete Györgyről és Makovecz Imréről

 

Őrizzük tehát, gyűjtsük össze emlékeinket, nehogy végleg elvesszenek, s ez által is üresebb legyen a múlt, szegényebb a jelen, kétesebb a jövő!”

(Ipolyi Arnold: A középkori emlékszerű építészet Magyarországon.)

"...Egy nemzetnek nem csak az a fontos, hogy vannak-e értékei, hanem az is, hogy vannak-e értékeinek megbecsülői" (Egry József)

 

Ezzel a két rövidfilmmel kívánunk áldott karácsonyt és boldog új évet!

 

 

 

 

 

Meghívó Papp József előadására